My two desire had memory in common.

IGÉNYLÉSKARAKTEREKJÁTÉKTÉRKEZELŐPULTSEGÍTSÉG

Helló, a nevem Narheim! Egyedül szerkesztem a Basmaiw Kemne weboldalát, ezért mindenkit nyomatékosan megkérnék, hogy az alapvető illemszabályokat tartsátok be, mert nincs kedvem tiltogatni. Ill. a hirdetés itt megengedett, de csak mértékkel. Kapcsolat itt.

●● EGYÉB ÉRDEKESSÉGEK ●●

 
Karakterek
Narheim
HK Zackary Crimordes
Zackary, the Reaper [NÉVTÁBLA]
Zackary Besalescos már egy eredetileg is életfogytiglanra ítélt fegyenc volt. A villamosszéktől mentették meg, amikor bekerült a projektbe. A sötétszínű, torokvágó gyógyszer változtatta meg az életét. Crimordes akkor vette birtokba új gazdatestét, ami szörnyű fájdalommal járt. Az első kontakt után nem volt éppen bizalomgerjesztő a kapcsolatuk, sőt. Crimordes feljavított egy már létező rendszert, de az irányítóközponthoz, vagyis az agyhoz nem nyúlt, csak rácsatlakozott, tehát mágiamentes volt a test. Meglapult. Ezt a kutatók persze nem tudhatták, lévén ő volt az első sikeres tesztalany, azonban amikor megnövellték a kontroll-csoportot akkor elkönyvelték caesapaimnek, amit persze azonnal módosítottak is, miután a szigetre érkezve elköszönéskor egyszer csak kisütötte a hajós kapitány agyát. Vajon mi változott a között a kettő között?
Magasság: 178 cm
Testsúly: 76 kg
Születésnap: 16/02
MTS: Elektromosság

Celia
Ewrhaas Xander Auxir
Xander, the Perfectionist [NÉVTÁBLA]
Tökéletesség, talán ez a szó, ami legjobb jellemezné őt, lehetséges jobban is beugrik a fiú, hogyha ezzel a szóval emlegetem, mint magával a nevével. Ironikusan nem azért lett belőle elítélt, amit elkövetett, de érthető, a perfekció mestere nem is a saját tette miatt fog lebukni. Az élete sose változott, ugyanaz történt vele mindig, ezért is kereste a törvénytelenség lágy ölelését. Netán ezért is hagyta lenyeletni - kis félelemmel - a nem épp kellemes ízű kövecskét. Ezután pedig egy újfajta és veszélyes barátság kezdett kialakulni, ami valljuk be nem épp olyasmi, ami másoknak meg kedvező. De Xander-t sose érdekelte mások véleménye... ahogy Auxir-t se kezdi. Semmi jó nem fog abból kisülni, hogyha ezek ketten együtt dolgoznak.
Magasság: 188 cm
Testsúly: 86 kg
Születésnap: 27/03
MTS: Méregkeverés

ade
Ewrhaas Ruby Viscer
Ruby, the Vixen [NÉVTÁBLA]
Láthatatlanul feloldodó tabletták a rumos kólában. Eszméleténél lévő, de magáról mégsem tudó lány. Letépett fehérnemű. Széttárt lábak. Kielégült random srác. Figyelmes lány, akinek feltűnt, hogy babráltak az italával, de várt a megfelelő pillanatra. Félig lehúzott fehérnemű. Agyonvert random srác. Ruby sosem bánta meg, hogy hidegre tette azt az erőszakoskodó tagot. Először javítóba került, ahol elég hamar kivívta magának a tiszteletet. Ehhez persze az kellet, hogy jó pár társának betörje vagy eltörje valamijét. Sosem hagyta, hogy kóstolgassák, mert az ilyen helyeken, ha nem vagy elég erős, akkor rád szállnak és soha nem hagynak már békén. Ruby alapból egy elég impulzív jellem, elég gyorsan eljár a keze. A balhéjai miatt többször is meghosszabbították az idejét, miután nagykorú lett pedig átszállították egy börtönbe. A játékszabályok ott sem változtak, csupán a tét lett komolyabb. Itt már a késelés is majdnem mindennapi volt, hiszen a legtöbb rab rendelkezett egy maga készített bökővel. Ruby nem akart bandafőnök lenni, csupán azt akarta, hogy hagyják békében leülnie a büntetését. Miután agyonvert egy nála kétszert nagyobb tagot, el is sikerült érnie, hogy leszálljanak róla. Ruby a személyisége miatt továbbra is balhékba keveredett, mert mindig akadt valaki, aki provokálja. Végül közveszélyesnek ítélték, s a börtönben elkövetett számos gyilkosság miatt halálra ítélték meg. Ekkor jött egy különleges projekt, ami kirángatta a halálsorról. Sokáig szkeptikus volt, akkor kezdett hinni benne, mikor meghallotta Viscer hangját. A Kristály nagyon együttműködő a lánnyal, mindig Ruby akarata érvényesül, Viscer pedig nem próbálja meg megállítani. A képessége a belső szervek működésének befolyásolása. Eleinte csak érintéssel volt rá képes, mostanra azonban már megy neki fizikai kontaktus létrehozása nélkül is.
Magasság: 165 cm
Testsúly: 58 kg
Születésnap: 30/01
MTS: Illúziókeltés

Shadows
Ewrhaas Gladys Sceera
Slegalse, the Lightning Flame [NÉVTÁBLA]
Fékezhetetlenség, szókimondó természet, vad makacsság, a lélek legmélyéig lenyúló megtörhetetlenség. Röviden talán így jellemezték volna anno Gladyst. Élete sosem volt átlagosnak nevezhető, arra azonban még így sem számított, aminek most a részese lehet. Anyját verő részeg férfi - aki a nő pasijának hívatta magát -, s akit amúgyis utált. Jeges, kegyetlen mosoly. Eldördülő lövés. A rémült nőről lerugdosott halott fószer. Jogos önvédelem. Szép mentés. Ha nem is ölésre született, hát később maga lett a halál. Számtalan hím áldozat. Hogy miért kellett meghalniuk? Mert nem tisztelték eléggé a Föld valamelyik nőjét. Ugyan pénzért ölt, de a halálos ítéletet mindig egy ilyen eset után érkezett, akár egy évvel a megbízás felvétele után. Talán ezért is kapták el olyan nehezen. Rendszeresen kicsúszott a rendőrség kezei közül. Persze senki szerencséje sem tart örökké. Nem volt vesztenivalója, az ítélet meghozatalakor csak annyit mondott, hogy megérdemelték a férgek. Természetesen halálos ítéletet kapott. Ő kész volt meghalni, ajkain ezekkel a szavakkal: “- Visszajövök értetetek, s magammal rántalak titeket is. Örökre a pokolban fogtok rohandni, mert nem támogattátok a küldetésem.” Ennek ellenére mégis kiráncigálták. Minden erejével küzdött az őt magával vonszolók ellen, de persze semmi esélye sem volt. Végül lenyomták a torkán az az istenverte valamit. Mostanra valamennyire megtanult alkalmazkodni, elfogadni, kompromisszomot kötni, de pengeéles nyelve maradt a régi. Azért elmondható, hogy Sceera pozitívan hatott rá. Igazából a Kristályával való kapcsolata egészen mély, ő volt az első, akit Gladys elfogadott egyenrangú társának, és remélhetőleg messze nem az utolsó. Nagyjából negyven éve lehet elzárva, s ez idő alatt volt ideje összecsiszolódni a Kristályával, tovább pallérozni az elméjét, valamint fejleszteni a testét is. Immáron van célja: minden Kristálynak gazdatestet találni, ha kell erőszakkal. A cél szentesíti az eszközt!
Magasság: 178 cm
Testsúly: 60 kg
Születésnap: 17/07
MTS: Elektromosság

Narheim
Ewrhaas Daniel Calwe
Daniel, the Unstoppable [NÉVTÁBLA]
Az eredeti, meghamisíthatatlan Daniel már nem létezik, hiszen ez a poshadt elítélt egy agyhalott, a szó szószoros értelmében. A Kristály, másnéven Calwe vette át a teljes kontrollt az önfenntartó test felett, azonban ez súlyos következményekkel, magyarán áldozatokkal járt. A teljesség nevében kénytelen volt lemondani a mágiahasználatának egy részéről és korlátoznia kellett saját magát, hogy a képességei ne gátolják a szervekkel való kommunikációban. Emiatt ő ezen a szinten ragadt és ez az idő elteltével se fog változni, amíg gazdatestet nem cserél.
Magasság: 201 cm
Testsúly: 98 kg
Születésnap: 07/12
MTS: Teleportálás

Kris
Viensuo Pandora Wadim
Pandora, a Tűztövis [NÉVTÁBLA]
Pandora Serafim mindig is tűzről pattant teremtés volt, sosem tudott megmaradni az, akivel nem értettek egyet vagy semmiben vagy fontosabb dolgokban. Miután Pandorán felfedezték a rák jeleit apja azonnal küldte egyszem lányát az újdonsült gyógyszerkísérletre, hiszen ha bele is hal, akkor nem őket terheli a temetkezés. Nincs mit mondani, a szimbiózis létrejött pandora és Wadim között, így a lány megszabadult a családjától és új életet kezdhetett. Pandoránál Wadim befogadása után két hónappal derült ki, hogy a kristály megszototta vele a képességeit, azóta nem ritka, hogy itt-ott fák bukkannak fel, vagy véletlenszerűen gyökerek gáncsolnak el embereket és sorolhatnám a biológiai mágiához tartozó kisebb-nagyobb bakikat. Nem tudom, ki viselnee el maga mellett egy tűzről pattant biológiai mágust a maga tövises kristályával, de én próbálnám nem felidegesíteni őket.
Magasság: 168 cm
Testsúly: 58 kg
Születésnap: 20/09
MTS: Növény

Shadows
Viensuo Rosemary Liaren
Rosemary, a Rózsa [NÉVTÁBLA]
Rosemarynak egyszerű gyerekkora volt. Családja nem volt éppen gazdagnak mondható, de tűrhető körülmények között éltek. Aztán a szülei meghaltak, így a bátyjára hárult a kisebb - még gyermek - testvér eltartása, aki mindent el is követett ennek érdekében. Mivel azonban a környékükön nem sok jól jövedelmező munka adódott, az idősebb testvér figyelme mind inkább az Alvilág felé fordult. Egyre rizikósabb munkákat vállalt egy bűnszervezetnek, többször is kishíján lecsukták, de valahogy mindig sikerült megúsznia. Aztán jelentkezett egy gyógyszeres kísérletre, amiből a halotti bizonyítványa érkezett csak haza. A húga teljesen magába roskadt, nem akarta elhinni, hogy imádott bátyja elhalálozott. Talán ezért is jelentkezett ő is a kísérletre, hátha követheti a testvérét. Liarennek nem Rosemary volt az első gazdateste, előtte már kapott egy másik embert is, azonban valahol hiba csúszhatott a számításokba, avagy a tudósok munkájába, mert a Kristály hiába fogadta el gazdatestnek, az alany belehalt a beültetésbe. Ezt amolyan személyes kudarcnak fogta fel Liaren, mintha miatta halt volna meg az a szerencsétlen.
Magasság: 171 cm
Testsúly: 62 kg
Születésnap: 20/10
MTS: Levegő

Lana
Viensuo Trixie Galiko
Trixie, the Rule Breaker [NÉVTÁBLA]
Ha az ember apja egy kiállhatatlan, zsarnokoskodó, gazdag szemétláda, szinte sorsszerű, hogy a gyermek így, vagy úgy de a lázadás útjára lép. Nem volt ez másképp Trixie esetében sem, aki nem csak a ruházkodásával, a hetente változó, élénk hajszínével, és a veszélyesebbnél-veszélyesebb pasijaival próbálta kiidegelni az öregét, hanem azzal is, hogy nem volt hajlandó üzleti főiskolára járni. Az egyébként nagyon is intelligens kishölgy máshogy kereste meg a pénzt a hajfestékekre, és az italokra – feltört néhány bankszámlát, és átutalgatta magának a szükséges összegeket. Trixie egy idő után már nem csak a számára könnyen áttörhető banki hálózatokat támadta meg – kormány- és katonai szervereket tört fel, és jó pénzért eladta a megszerzett infókat annak, aki meg tudta fizetni. Drogbárók, terroristák, politikusok – rengeteg vevője volt az évek alatt. Ahogy bővült a vevőköre, úgy nőtt a hackeri hírneve – és a vakmerősége is. Miután feltörte a Pentagon, a CIA és még ki tudja hány betűszavas intézmény szerverét, és kiadta a titkaikat nem éppen jó kezekbe, az illetékes szervek komoly hajtóvadászatot indítottak utána, amelynek a vége egy kissé eldurvult lövöldözés, néhány halott, és egy életfogytiglanig tartó börtönbüntetés lett. Trixie apja persze nem akarta, hogy ilyen mértékű folt essen a családja hírnevén, így megpróbálta kimenteni a lányát a rácsok mögül, azonban egy kicsit elkésett a dologgal. A hackert ugyanis valakik már előtte kihozták a börtönből, és elvitték egy különös kísérletre, ahol a szabadsága helyett egy furcsa kis kristályt adtak neki. Trixie nem rajongott a dologért, hogy kísérleti patkányt csináltak belőle, de amikor a várt hányinger, vagy fejfájás helyett gyakorlatilag egy szövetségest kapott maga mellé, már inkább izgalmasnak találta a dolgot.
Magasság: 164 cm
Testsúly: 54 kg
Születésnap: 11/02
MTS: Láthatatlanság

ade
V. Lazarus Sanguineus
Lazarus, the Damned Handsome [NÉVTÁBLA]
Lazarust öt brutálisan elkövetett gyilkosságért ítélték halálbüntetésre. Úgy sikerült vádat emelni ellene, hogy megtalálták azokat a polaroidokat, amiket a lányokról készített. A felvételeken az áldozatok meztelenül, megcsonkítva, de még élve szerepeltek. Ennek ellenére százával kapta a nőktől - és néhány férfitől - a szerelmesleveleket. Sokan kampányolni kezdtek a halálos ítélete eltörléséért, amin ő remekül szórakozott, sőt örömmel öntött olajat a tűzre azzal, hogy minden kapott levelére válaszolt és remekül alakította a félreértett szépfiút, aki igazából nem is az a szörnyeteg, aminek beállítják. Az utolsó vacsorájára ételt helyett egy prostit kért, hogy legalább utoljára dughasson egyet. Másnap azonban a mérget tartalmazó injekció helyett egy furgon várta, amivel a reptérre, onnan pedig egy géppel egy különleges kísérlet helyszínére szállították. Így került Sanguineus a testébe. Lazarus fékezhetetlen személyiségét, csupán Sanguineus tartja kordában. Pontosabban igyekszik kordában tartani, mert ha igazán elborul Lazarus agya, akkor csak úgy képes megfékezni, ha mind a kettejüknek nagy fájdalmat okoz. Ez kifejezetten irritálja Lazarust, így igyekszik minél előbb elsajátítani azt, hogy teljes mértékben ő uralja az erejét, a Kristálynak meg kuss legyen.
Magasság: 198 cm
Testsúly: 90 kg
Születésnap: 17/09
MTS: Vérkontroll

Celia
Viensuo Damia Kikita
Damia, the Fox Queen [NÉVTÁBLA]
"Jajj Damia, Damia, egyszer rosszul jársz!" - mondogatták neki, az ismerősei, akikkel összefutott. A lány mindig is szerette a határokat feszegetni, de olyan simán csinálta azt, hogy csupán olyan vette észre, aki legalább pár napot töltött együtt vele. Pénz mindig is volt a segge alatt, mégis nem az volt az a dolog, ami igazán érdekelte őt, inkább a kaland volt, amit akart tapasztalni. Ezt keresi is, bármit megtesz azért, hogy valami újat tapasztalhasson. És igen, kitalálható - képes másokba belerúgni, csak azért, hogy neki jó legyen. Mégis, mégis jó embernek tartja magát. Talán amiatt, mert sose látta a tettei következményét. Egy napon hallott egy gyógyszerkísérlettől, ami nagyon is kíváncsivá tette. És mindig is annak élt, hogy ezt csillapítsa, ezért jónak látta azt, hogy jelentkezzen. A családjának nem szólt, sose érdekelte mi van velük, ez kölcsönös volt. A kísérlet helyett, viszont lenyelettek vele valami szörnyű dolgot. A kristály és a gazdatest közt érdekes volt a kapcsolat, se rossz, se jó nem volt. Azt sem mondható, hogy megtűrik egymás, mert igazából hajlanak a kedvelés mércéhez, viszont ezt azt hiszem egyik se fogja bevallani. Kikita csupán egy dolgot nem bírt a lányban - a pörgő személyiségét. Így azt lassan kiküszöböltette vele. Ugyan Damia ravaszsága még mindig megvan.
Magasság: 170 cm
Testsúly: 62 kg
Születésnap: 03/03
MTS: Víz

Hella
Viensuo Caelisa Vløda
Caelisa, the Uncrowned [NÉVTÁBLA]
 --rewind--  - A megfelelő hatás elérése érdekében, intravénásan. Fogyaszd egészséggel. - a finom ívű barna szemek a konyhából pislogtak az előtér felé. Csak a hangok érdekelték. Szerette az apja hangját. Mély volt és halk, halk ,de határozott. Sosem kiabált vagy verekedett. Mindig úgy viselkedett, ahogy a lányának is tanította. Kimért. Szükségszerű. Egyszerű. Lisa keze hullámzott a levegőben, ahogy az apjának integetett. - Mit mondunk Hercegnő? - a férfi tekintete melegséget sugárzott a lánya felé. Olyan melegség volt ez, amit Lisa az évek során teljesen elfelejtett és kiírott az emlékei közül. Ez is csak egy hazugság volt a sok közül, amit eltemetett ,amikor Mona Valenti meghalt egy belső forradalom közelharcában.  --forward--  A fagyott tekintet végre megváltozott, ahogy a narancssárga lángnyelv elnyelte az utolsó fényképet is. A tekintetébe újra élet költözött. Mona Valenti halott. Ahogy az elolvadó,eltűnő emléket nézte a vizen futó olaj jutott eszébe. Hogy mennyire gyönyörű, apró, szivárványszínű, végzetes benzincseppek. Caeli 14 évesen született. A bűnlajstroma talán hosszú, de az övében őrzött pengén nincsenek vérnyomok. A táskájában hordott piros rúzs nem mérgezett meg senkit. Talán nem is ő volt. Talán ártatlan, ha hinnél a szemednek, ha hinnél annak, amiről a tekintete árulkodik. És a mosolya. Pontosan tudja mi kell neked. Ismer téged. Pontosan tudja, hogyan öljön meg.  --stop--  Caeli más. Nem öt éves kislány, fonott copfokkal,aranyos hajgumikkal, fehér körömcipőkkel.Caeli a kemény. A nagylány, akinek nem kell fogni a kezét a kereszteződésnél. MonaValenti; Lisa élete és halála a drog körül forgott. Caeli élete sem lesz más. És nevetve mondja ugyan, de teljesen komolyan gondolja: Maybe I'm talented. Maybe it's in my blood.
Magasság: 174 cm
Testsúly: 60 kg
Születésnap: 18/12
MTS: Vérmágia

Kifli
Caesapaim Kaiden Alli
Kaiden, the Lost Soul [NÉVTÁBLA]
Kaiden sosem számított semmilyen nagyszabású, különleges vagy épp sorsfordító dologra az életében. Egyszerűen csak életben akart maradni; ő és a testvérei is, akikkel kiskora óta együtt lakott a lepukkant, penészes falú panellakásban, és még azután is, hogy egy balszerencsésnek mondható fegyveres rablás következtében fegyházba került. Pénzt kellett keresnie, hiszen abból és szerencséből látott a legkevesebbet eddigi élete során - ezért is vált bűnözővé, többszörös gyilkossá és végül halálra ítéltté. Nem emberi gonoszságnak, hanem ennek a balszerencsének és egy borzasztó tapasztalatokkal gazdagított gyerekkornak köszönhető, hogy Kaiden kivégzésére várt, mikor beválogatták a kísérleti programba. És meg is kapott mindent, amire valaha is vágyott: élhetett, habár nem teljesen szabadon és végső soron tényleg semmi különleges nem történt vele, miután bevette azt a fura tablettát. Kivéve persze a hangokat. Számtalanszor elgondolkozott már rajta, hogy azelőtt is ott voltak-e, vagy tényleg csak most keltek életre a fejében.
Magasság: 178 cm
Testsúly: 74 kg
Születésnap: 12/08
MTS: Caesapaim

 

 

ROSENBERG  LAS VEGAS  MONSTER OCD  NOXHOLLOW  HUNTERBORN SUPERHERO ACADEMY ● CHILDREN OF TERRA

 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!